– Vojtek Mártinak

A hegytetőn tanyázik. Csápjai,
mint a lassan csorgó, mérgezett erek
egy megtört élet mélyülő árkain,
araszról araszra ereszkednek

le a vízmosta utakon. Ráeszi
magát a vétlen völgyre. És én: félek.
Lesz-e bátorságom tőled azt várni,
Uram, hogy nála hamarabb leérjek?

Ha most a semmiből hirtelen itt
teremne egy fényszállító gyorsvonat,
mi jobb útra bírna a félelemnél,

visszatérhetne belém a régi hit:
hogy jegy nélkül is lehetek utas.
Mert a kalauz, Uram, te lennél.

2014. július 17.