„ Mert a legárvább akinek még halottai sincsenek… ” K.S.

görnyedtek már a sírok őrzői
az avar fölé zsugorodók
         matató apró seprűkkel
         tábori széken
         hangtalan
egyre közelebb hajlanak
         fedkövet csókol már
         fáradt homlokuk

         megpihennének

ágaskodó domboldalon
kapaszkodnak a fejfák
         a csukló gyertyafénybe

és görnyed a szél szórta világ is
         ha megáll árván
         hant közelben
könnyezik az őszi bánat
         hulló szirmok
         fohászai a maradásnak

mécsesbe zárva tengernyi láng
         mint törékeny pallók az odaátra

lopakodik rajtuk a múlt dorgálása

2008.11.06.