a fasorban gesztenye gránátok hullanak
vaktában lődöznek a sorozatvető ágak
telitalálat éri a gyanútlan rigót még egyet
rikolt fusson akinek kedves az élete

zuhanás előtt egyetlen levél sem kiált
a szavakat úgyis elnyeli a közlés örvénye

fény barkóbázik az árnyékkal
gondoltam ember nem állat
a játékszabály falán rést üt a gyakorlat
elfogadhatónak tűnő érveket hoz a látszat

az aszfalton elveszett árnyék hever
valaki léptére vár
szemét rajta felejti egy gerle
aztán az igeragozásról prédikál

kikezd a nincs a lehetségessel
egyik nagyobb szélhámos mint a másik
nagyító alá veszi a nap az igazság szót
szempillantás alatt a végére ég

satnya maradék iga egy halandó nyakába
dobja úgyis egész életében ehhez szokott
még mondogatja is az isten barma
köszönöm uram hogy méltó vagyok