jönnek a szavak patkolatlan paripái
patájuk alatt naplopó föld dobog
letiporják a vattaködben álmodó kertet
nem látják az alvó szerelemvirágot

jön az éjszaka sötét testével ráfekszik
a dagasztott tésztaföldre a titkokat
őrző kövekre benyomul a csukott ablakon
mellemre telepszik szénfekete tekintetét
rám mereszti nem érti miért szakad
szememből az eső

2

honnan repültök agyagmadarak jól ismert
szavak milyen dallá akartok összeállni
az éj szuroksötét húsából kiálló nyugtalan
kardok milyen ábrándot akartok összekaszabolni
miféle hasonlat nélküli örökkévalóság
küld benneteket a fáradt tereken át
szívemre tapasztott tenyerem jászlába

3

csapzott ablakom alatt a sötétség tompora
gőzölög nyerítenek a jelzők horkantanak
a fogalmak kivetődöm az üvegen át megülöm
szőrén az egyiket aztán műlovarnő kettőre
állok megállás nélkül vágtatok a kelő napig

4

hétköznapok deltájából a Tóig repít
a gondolat ismeretlen ködbe veszek
árnyékom vakmerőn követ messzire
sodródom az álmok keresztútjától
szememből ezer éve zuhog az eső
szétmossa a sötétséget ajkamon az élet
gyönyörűségeiről fakad a dal nem törődöm
az emlékek forgószelével ami letördeli
új hajtásaimat nem fizetek mértéktartó
vágyakért sírások árvizével nem térek
vissza a múlt viharába a csillagok
minden világ fölött egyforma képeket
írnak az égre

5

nincs kezed hogy kezembe vehessem
lábad sincs amivel követhetnél szikla
vagy amit lassan szétmorzsol az idő
nem térek vissza beléd ígéreted szoba-
növényét sekély vízforrás nem táplálom
sohanapom kicsinyke apaföldem ne várj
hiába harangoznak a szél hullámai
érted kongjanak magasan a végtelenben
én pihenni a dalok füvére fekszem