jönnek
már itt is vannak
a fal melletti padon ülnek
vagy a sarokban állnak
némaságuk üvölt
a nézésükkel mintha
kést dobálnának körénk
így lesik mint egy hadtestnyi
mindenre elszánt gardedám
a legkisebb a mozdulatomat is
elég illedelmesen táncolok-e
az egyetlen helyen
ahol szabad lehetnék
álmomban
egyedül
veled
2013. november 4.
Kegyetlen érzés, hogyha az ember még álmában sem lehet szabad. nagyon eltaláltál ezzel a verseddel, nekem is volt hasonló álmom.
Az érdekes az, hogy a tudatos valóságban ennél sokkal szabadabbnak érzem magam. De az álmok a tudattalanból táplálkoznak, amit nem lehet becsapni.
“mint egy hadtestnyi
mindenre elszánt gardedám”
Nem irigyellek ezért az érzésért, kedves Anikó…
Nem is irigylésre méltó.
Pillanatnyi érzés volt, bár elég erős, ezért írtam meg (több, mint három éve már).
Köszönöm a figyelmet, Tibor.