szárnyad felemelt
és messze vitt tőlem
elérhetetlen vagy
akár az árnyak
követlek macskalépteimmel
a földön
szusszanásnyi időt adva
a halálnak

tátott szájjal néz utánad
elvörösödik
a tulipánok arca
ki ez a finom
simogató szellő
aki a tavasz édes dalát
túldúdolja

lépteid nyomát
őrzik a kövek
szavaid
szívem falára
vésődött rajzok
ősidőktől
velem vagy
a kezdetig
mikor
egymás szeméből
a csodát kiolvassuk

álmomban
nálam jártál
mosollyal ébredtem
neked táncikálnak
a reggeli fények
szomorú lelkem
felengedett egy percre
átadva magát
a végtelenségnek