puskapor-szürke délután. hirtelen elnyom
a buzgóság, álmok vakuvillanásaiban
várom visszatérted. nem esteledik, csak
az indigókék mennyből hirtelen lezuhan
a sötétség. elcsitulnak a szokatlan széllökések.
sejtjeimben súlytalan a hit: minden úgy van
jól, ahogyan történik. a remény sodródó
spórái ámítanak. a világ dokumentumában
földereng egy mozdulat sebe. körülállják
a bárányvérrel megjelölt házak. szenvedély
nélkül ölelkezik az ég a földdel. elakad a fény
a sárban.
a szabadság akár a rabság. gondolatjel
a versben. azt jelenti, hogy az elviselhetőség
határán túl is egyedül kell kitartani. ahogy
a hosszú záridős fotográfia készítésekor, így
látszódik a csillagok mozgása. egy csók íze
párásítja az emlékeket, rügyekbe pólyálja az
újszülött barackvirágokat. valami madár
szárnya rezegteti a levegőt. mint szelíd érintés
borzongása bepréselődik a terméketlen
többesszám első személybe, hogy aztán
elnyelje az északi fény. a szférák zenéje.
a végső titok. átmenetileg. ahogyan téged.
“az elviselhetőség
határán túl is”
Igen, drága Mari…
Igyekszem azt a határvonalat minél messzebb tolni, Tibor. köszönöm szavaidat.
Óriási sodrású verseidet, mindig megcsodálom _________
Köszönöm, Vincze szívbéli szavaidat.
—elakadó lélegzettel nehéz szóhoz jutni!
—csodálatos versélménnyel gazdagodtam!—KedvesMarim, köszönöm!
DrágaIstvándorom, megtisztelsz figyelmeddel és kitüntetsz szavaiddal. Ölellek: KedvesMarid
Marikám mi a végső titok?
Megtudjuk vagy nem tudjuk meg! E kettő közül valamelyik biztos teljesül.
Az első versszak tetszett.
Üdv – marci
Hála az égnek, hogy mindig van egy második választási lehetőség 🙂 köszönöm jöttödet, váró szavaidat.