jönnek a szavak patkolatlan paripái
patájuk alatt naplopó föld dobog
letiporják a vattaködben álmodó kertet
nem látják az alvó szerelemvirágot Tovább →

gyertek örvendezzünk a génjeinkbe
kódolt kudarcnak elvégre a bukás
sokkal több lehetőséget ad a panasz-
kodásra mint a szárnyalás Tovább →

ki tudja hány napkelte után váltál
súlytalanná lelkem zárt terében.
ne vágyódj utánam mint viharban
kifordult növény a föld után. én már
nem sietek boldogtalanná lenni. Tovább →

Ki érti a rózsák pantomimjátékát,
kinek gyónják meg, hogy tévedtek
az öröklétet illetően? Tovább →

halkan csepeg belőled a kétségbeesés
ne mondd hogy nem tudtad megmondtam
előre jövőtlen ez a szerelem Tovább →

két fa között kiállítás nyílik az elmúlásról
tökéletes műalkotás zúg a szél tapsorkánja
vissza vissza kiáltja egy kakukk Tovább →

amikor az éjszaka fekete kalapja a Tóra zuhan
a víz felkavarodik abbahagyják a halak sietős
ívásukat Tovább →

Jelenidőben mesélni rólad, az ölelésről, hogy
Isten ne érezze magát olyan árvának bennem. Tovább →

és elküldte őket
hogy szabadságot hirdessenek
a szellemi rabságban szenvedőknek Tovább →

Holttá feledtelek a csend tökéletes
türelmében. Hová vitt a gyógyíthatatlan
remény? Úgy eltűntél, mint íriszedből
a meghitt sziget, amihez kikötöttem
életem megmentő ladikját. Tovább →