minden nevet elvetélnek a tárgyak
nem vagyok fontos nekik én sem
pedig emlékeimben kortalanul él
az ajándékozók arcán a várakozás Tovább →

kivilágított céltábla a hold, a csillagok
sorozatlövések, a lyukakon áttündököl
egy másik világ. azúrkék rongy a Tó. Tovább →

itt mindig érthetően dalolnak a madarak
a fák árnyéka barna keretet ad a félelem
nélküli közösségben élő százszorszépeknek Tovább →

lépteid nyomát sorsukként fogadják el az utcák
a kerthelyiség zöldellő lombjai alatt üres az asztal
ahol egyszer megörökítettem rajongó tekinteted Tovább →

Kondenzcsík – Isten szikéje
az ég acélszürke boncasztalán Tovább →

A múltidő fodrozódása

A Tó ráncos abroszán elérhetetlen mélység
tátongott. Csillaggyertyákról lecsöppent az éj. Tovább →

ha a barackfa nem veszítené el
szirmait hogyan teremne gyümölcsöt
mégsem felejti a fölé borult eget és
a belé ömlő fény tisztaságát Tovább →

könyörtelen ez az évszak
megtéveszti az egynyári virágokat
végül nem ad letelepedési engedélyt nekik Tovább →

amikor fekete felhőló hátán elvonul
az orkán derengő fény számolja meg
a fákon maradt virágokat opálos ujjával
rámutat az esélytelenekre Tovább →

még kicsit megtűr bennünket az idő
nincs több zuhanás mostantól örökké van
a tócsákban a valóságnál szebbet mutató
tükröződések megbocsátanak maguknak Tovább →