az árvaság mona lisája vagy. mivé lesz
arcodon a világszép mosoly? örökké egyedül
állsz, semmi kis remények északi fénye vesz
körül Tovább →

1

Kegyelemkenyérért, parancsra
összegereblyézték az idő hullott leveleit
a közmunkások Tovább →

nem hagyhatjuk, hogy az ismétlődő csodák
közömbössé váljanak mint arcok az utcán,
vagy a sűrű éjben a táj fölé gördülő
csillagok jéghideg koszorúja az égen. Tovább →

Tudod, mit jelent
végigszegénykedni egy életet. Tovább →

Mindig veled pörölök Uram
Kivel tehetném mással
ha már csak a te kimeríthetetlen jóságodban hiszek Tovább →

indulás

súlyos köd-drapéria lóg a tóra elválasztja a
horizontot a távolodó madaraktól a nyárfa
ragaszkodik a fényhez Tovább →

ma elengedem póráz utcáiról a várost
hadd nyargaljon kicsit szabadon Tovább →

lassan elmúlik az enyészet hava
elmosódnak a nyomok kint semmi dolgod
a kert mélyen alszik nem is tud róla
hogy mindjárt megérkezik az álmok hava Tovább →

Amikor már csak a szemedben
tükröződő égbolt maradt,
akkor kellett volna a megmaradás
hatalmába kapaszkodnunk Tovább →

A remény higanyszála nulla fok alatt. 
De végül ezt a napot is felülmúlja 
a mérleg egyensúlyt kereső nyelve. 
Ó, mennyi diadal a tócsákba fulladt 
lábnyomokban Tovább →