sosem létezett az igazság
a szorongók vigasztalására nesze semmi
fogd meg jól kitalálták a mennyet
ezért drága költőtársaim nekünk kell
a bennünk szikrázó csendből imafülke-
költemények falára hitelt érdemlő szenteket írni

ki-ki tehetsége szerint legyen az élet egyenlítője
sziklába vájt kolostor a fennenvaló szemgödrébe
bukó fény romtemplom kiléphető négyzetméternyi
szabadság még akkor is ha költeményeink
homokmandalák amit gyönyörködés után
a semmibe fújnak a bölcs szerzetesek

vonatkerekek refrénjei álmok kétkezi munkásai
szóljunk bárhol az ember a szülőföld sorsáról
dobogjon tág térben a szívünk ne feledkezzünk meg
a holtakat vonszoló bolygóról a halált visszhangzó
kutakról a csillagos ég takarójába elhantolt vadlovakról
a gyöngéd szavak és átkok közötti képtelen ellenpontról

a gyűlölködéssel megfertőzött lelkekről a háborúkkal
beszennyezett időkről jelöljünk meg minden lehetséges
menedéket hogy a sötét levegőbe száműzött éhes madarak
megbújhassanak az ibolyaszín alsószoknyás bokrok alatt
villámok sistergésében legyünk védőkötés
az agyonhajszolt világ szemén