Köztes állapotba sárgul.
A szem pörög,
forró nyár dúl,
határon innen, s azon túl.
A dombtetőn traktor töfög,
arat csépel. Haraglével
hajtott izmos kerekek,
tapodják a sereget.
Kalász marad,
szem pörög,
alul tipródik a rög.
Búza volt ő, egyben szép,
szalma, tűzrevaló csép
száll a szélben tétován.
Torkolattűz, a volán
mögül lövi ki a szemeket,
tornyosul a sárga hegy.
Széledt szálak halma holt,
fedi a szikkadt tarlót.
Szél lengésre, esővízre,
rajta felszökkenő ízre,
csak a nyúl emlékszik már.
Olyan kopár lett a határ…
De a nyúl itt is: emlékszik, Barátom!
Köszönlek, Barátom! 🙂
Láttató sorok… az írásjelekkel miért nem vagy konzekvens? Szeretettel: Mari
Szeretettel köszönlek, Kedves Mari! 🙂
…s ameddig a lanka nyul,sír az apró, gyönge gyöp és lekonyul, lágyan ülnek ki a boldog halmokon a hullafoltok, alkonyul…
ez kotorászott bennem a nyúl szóról.
üdv.
Köszönöm, Barátom! 🙂
Üdv.
Mindig különleges élmény, ha verset (is) olvasok Tőled, Kedves Péter 🙂
Szeretettel köszönöm kedves figyelmedet, Valika! 🙂