Nyereg alá kerülsz!
Villám-kéjem beűz
emlők tavaszába –
szirmok havazása!
Kanca-nyihos hangod:
holdam; – meglovaglom
Csillagok nyilaznak;
szitok rántja ajkam;
fejem kopaszítva;
parázs értem szítva;
álmot fogan benned;
– Édes, adjál ennem!
Ágyék lábvillája
tűzköd vacsorának!
– s hullok tenyeredbe;
( Kötöny eltemetve…)
Nézz ki, épp hajnallott!
– s újra én lovaglok;
– gyeplő után kapkodsz;
méned megiramlott…
Lovam legelője –
ott! A hegytetőn, fenn…
Tiszta levegőben,
szemed tóvizében –
ismét talpra állok…
Horkantok a Napra,
szívünk felmutatva.
2 hozzászólás
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
A Holnapmagazin oldalán is olvastam. Láttam, hogy a “kötöny” szót nem értették… én a kötényre gondoltam.
Engem inkább a rengeteg írásjel akasztott meg a szenvedélyes ‘vágtában’. Sokkal pergőbb, tüzesebb lenne nélkülük ez a vers. Szeretettel: Mária
Kedves Mária! Ez bizony igaz.Már megjelent. Elég problematikus viszony verse, messze nem a szenvedély, inkább az akadálypálya kifejezése. Kiütötték a kezemből a tollat. Lelki jelenlétem akar lenni ez a vers. Van múlt, de nincs jövő. Nem akartam benne samanizmust, összetördeltem – a kezem! A lelkem meg senkit sem érdekel. Nagy hümm a végére. Köszönöm a hozzászólást. Kötöny= kun vezér a 13. században. Kötényt eltemetni hamis halottkultusz lenne. Persze a jó vers kritériuma nem ezen múlik. Kiss Annát idézem: az idő vagy segít vagy nem. Ferenc