Az összes világnyelven pici rést üt,
pedig csak néhány millión beszéljük,
de hallódik az örömből, hogy baj van
a betűfüzérekből hajtott dalban,
bár formál embert fűszálnyi darabban,
vad nyers zöldje már lefordíthatatlan
s mint villám-verte ecsetnek a tájkép,
nem írható le semmi nyelven másképp,
pont olyan, mint két csillag közt a hajlat,
nagy nyári éjek álmodták magyarnak,
míg bírom éhét, hadd legyek az őre,
hadd hajtsam ki az égi legelőre,
és mondjak őrző imát térdig hitben,
míg betűinek vizet húz az Isten.