kofferem fekete szoba
          a black chamber
          mint sötét cse(m)ber
ember
turkálok mélyén
          cserzett kérgén
morogva
a bekerített szavak közt
vájkál az agyam
          gyomos ágyás
                    én pedig gyám
                    ki viseli gondját
                    s a sok szarkaláb kuncog
          barázdák közt agya fúrtan
          penge járta koponya
                    pengő pelenge
óh ez az ál kun
          áll a kun mint szálfa
          húzd ki
          húzd ki már a bőröndből lékelt koponyád
mutasd fel vállaidra emelve
kiszivárogtató hévvel
          hóden lóden a vadászon
                    vízhatlan kártolt
          véset mélyén poroszkál
nesztelen éjen én
                    lopakodva
          ólom lábakon osonó
          s a cserkelt vad lám visszamar
          és vérzem reménytelen
                    vértelen
                    vérttelen
maradnék én mint kő vagy szikla
          szóköpő bestia
katedrálisom gerincén
          atyám székén
          vigyázón a szállások felett
                    gerinctelen
és tekeregnek elorzott ösvények alant
                    hányadik csapás ez már
                    vesztve
víz ha szalad
elapad minden erem
          egy árva buzgár bugyog majd még
          mintha szívem eredt volna
                    bukdácsolva
s hömpölyög zokogva
görgeti déva várát és a bálványt
                    ott a mohoson
és kopik
kopik minden köve
          nem marad
                    kavicsok a markomban
                    s tovább morzsolom
                    fényesre
          rózsafüzérem
szenteltessék meg a te neved
jöjj végre el gare de lyon
          zsongj nekem is
          kofferem ott
                    szavaimmal együtt hagyom
               kallódjék
ék ő mely feszít
ciráda halotti leplemen
          hímeztem hámoztam serényen
                    míg farolt a szekerem
vigyék csak idegen kezek szorongva
                    lopva
                    mint hajdan az öreg halászét
                    örökre
s ha pattan majd nyögve a zár is
          egy sikátor mélyéről kússzon fel sikolya
          az ablaktalan tűzfalon
                    meghallatlan
forgószél kapja szét minden strófám
tölcsérét kéményeken srófolja magasba a
                    suta tuba
          harci hangszerem
          tubicám
                    leszek én a préda
ablakba ül vala
          szegén kádár kata
                    varja vala ingit
                         feteke selyemvel
a hágók tetején bajjelző kendők
                    mint imazászlók
és vigye
vigye végeim felé hitem
          hintem
          a szaggatott fecni fergeteg
                    szószemetem
          szegén kádár kata
                    varja vala ingit
                         feteke selyemvel