könyörtelen ez az évszak
megtéveszti az egynyári virágokat
végül nem ad letelepedési engedélyt nekik

a barackfa örökké koszorúslány marad
egyedülállóként neveli fel
levitézlett szerelme gyümölcseit
koronája árnyékába gyűjti az elhullottakat
éjszaka hallani ahogy siratja őket

nem ír több imát magára a szétroncsolt táj
nincs már meghalni kedve maga csinál
magának új kezdetet

te régóta egy vagy a közös térrel
hiába magyarázzák fogalmaidat
forradalmak
ellen
forradalmak
és tudod azért olyan súlyosak a kövek
mert ők nem fecsegnek a hallgatásról

nyugodt vagy
egy jó magas platán neked őrizgeti magát
lombjába fészkelhet fényed
onnan kiválóan láthatod majd macedóniát

de addig még ezer földi jóra fel
végre saját dicsőségedért és boldogságodért
pórusod forró párája forrassza ujjaid zárójelét
egy asszony mellére és írd meg hogy
ölelkezéskor szeme ikercsillagán
hogyan lesz háromdimenziós a szerelem képe