anyám úgy mosta a
hegyeket hogy minden
egyes érintése
zöldellő réteket teremtett
a hideg sziklák közé
háta ráhajlott a hullámzó
erdőkre – a madárdal ilyenkor
feloldódott az ágakon
amikor szomorú volt
a patakok megáradtak és
mindig elöntötték az udvart
nehéz estéken inkább
csak felsóhajtott
és a holdfényt dézsába öntve
mosta a lusta várost
kishúgom álmában
néha a felhőkben járt –
egy reggel azt mondta, mamáról
álmodott – napraforgók közt
szárítgatta
anya patakzó haját
.
Ötletes-hangulatos képek, sorok.
Köszönöm, kedves Tibor, örülök ha tetszik.
Nagyon szeretem ezt a versedet, Zsolt. megkapó képei anyásan dédelgetnek.
Drága Mari, örülök és szívből köszönöm!
Nagyszerű vers. Gratulálok!
Kedves Vali!
Nagyon szépen köszönöm. Megtisztelsz. 🙂