TAVASZ
Az ereszen jég
csillan, de a fagy foga
már ritkulóban.
Rügy-gyöngyszemek. Zöld
nyakláncok az ágakon.
Bálba megy a táj.
Levélablakok.
Telet szellőztetnek a
fák. Méhzümmögés.
Szirmok csöppennek
a földre. Kertünk tarka
kötényben pózol.
NYÁR
Madárhang-állvány.
Lombkőművesek az eget
kékre vakolják.
Szekér alá bújt
árnyékból kivillanó
piros pulinyelv.
Tó. Hason fekszik,
így látszik a hátára
tetovált csónak.
Tarlóbetűs táj.
A csalódott nyár sárga
búcsúlevele.
ŐSZ
Tócsa-zsebtükör.
Almafa sárga lombját
fésüli a szél.
Az udvart őrző
akác vállán, elhagyott
fészkek rendjele.
Száraz avar ég.
Fecskék és gólyák helyett,
pernyemadarak.
Párás üvegen
léket dörzsölsz. Ablakon
ablak. Hiába.
TÉL
Barkácsol a szél.
Felleget gyalul. Puha
hóforgács hullik.
Udvarunkon egy
tócsával a fagy játszik
szembekötősdit.
Tar akác ágak
között, elakadt vérrög
a szarkafészek.
Szégyenlős tanyánk
a hóesés függönye
mögé rejtőzik.
Így — egybegyűjtve mind a négy évszakot — még plasztikusabb és szívközelibb, Barátom.
Ez valami káprázatos. Kár is egyik vagy másik költői/festői képet kiemelni, mert csal megbomlana az évszakok egysége.
Baktatunk át a tájon…