ki mit ért
ki mit érint
kinek kő a lelke
és kinek virág
nem tudja maga sem
van aki gránitot faragva is
vályogot tapos
s közben azt gondolja
nagy kanállal csillagot eszik
pedig nem más az
csupán mint rajnyi
szentjánosbogár

ki
mikor
hol
milyen
leszállópályák mentén gyújt jelzőtüzet
az többnyire független a landolni szándékozóktól
mert van aki tenyeréből fecskét itat
és villámgólyalábon bohóckodik
amíg egy másik önmaga
ugyanabból a tenyérből
sárkányt etet
és csörgőként rázza a földet

akár óvodások
ellentétek fogják egymás kezét
s a milliárd különbség mégis egy csapat
itt
vagy egy másik pázsiton
nem tudja senki sem

*

eső szálaival
mintákat varrni a végtelenre
szobrot formálni derengéskovászból
fagyott madarakkal szívedben elmenni Délre
fölolvasztani őket hogy csicsergésükből
patkót hajlíthass sánta táltosoknak

és fölismerni a csodát
amint reggelenként ott karikázik
a pöttyös bögre szélén a kifli fölött
s átugrik lányom mosolyára
aki elviszi magával
szétporciózza a vonaton
és csak azt látja a bakter
hogy a tovarohanó expressz után
apró virágokat pörsen a sínpár

leülni oroszlán ketrece mellé és
barátságba keveredni
a benned-lakó bohóccal
ujjadon billegtetni
a bűvész madarát s huss
fölszállni vele egészen az égi tetőkig
és sétálni fejjel lefelé sokáig

*

átnézek a kerítésen
és látom a házat
látom aki voltam
és aki nem lehetek már
látom redőny szemhéját
hány nap még
mennyi idő az
ami fogytán

a kert formája ugyanaz
de a fákban
lassabban működnek a liftek
odvaik eltömve
nincs fészek madárdal
ötletszerűen szétdobált virágok
lüktetnek ezernyi nyílt seb
s belülről szögezetten
akár egy vértanú
a tájra ráfeszül ifjúságom

a Kapu