Bölény, a fűlényem te vagy, ős husikádból eszem a zöldet. Látod, nem igaz, hogy a növények nem tudnak ordítani. Te még sosem adtad meg magadat hangtalanul, pedig hányat megettem már belőled. Az egész csordát és az összest, ami szerencsémre itt össze-vissza vándorol, bölénynek nevezem és kész.
Jönnek majd téged levadászók, amikor visszasírsz engem. Megvallom én is, amíg létezem, létezünk, mert ilyen finom vega kaja, mint te, nehezen képzelhető el. Dübörög a messzeség, amint nekilódulsz, az én legnagyobb örömömre vagy legelsz, vagy vágtatsz, nálad nincs középút, hiszen ha pataujj hegyeken közlekednél, sokkal nehezebb dolgom lenne. Bár nagyon jó a szimatom, csak hogy tudd, legalább úgy érzem, érezlek, jelened és jövődet, mint te a fűét. Egy különbség van csupán, a fű megmarad, de te meg én elveszünk…
Bill és még sok más hős tízezrével öl le majd, csupán azért, hogy a tollas fejű nyilazókat eltávolítsa. Ne örülj, hogy kevesebb a vadász, boldogabb az élet, az előbb mondtam azt a nagyon nagy számot, amit még szorozz be egész önmagaddal. Majd meghagynak belőled hármat látványosságnak.
De szomorú az élet! Lám, én, ez a kedves növényevő evő, bánatomban utánad veszek. Valami ilyesmit mesélt a célzott jövőfüst, de most megtömöm pocakomat egy nagy adag szénával. Ne bámulj és el ne kezdj bőgni, a széna igenis te vagy, te nagydarab fúizom és hústömeg. Csendben tűrj, mert szépek a szemeid, téged megjegyezlek. Most kezdődik a, most kezdődik a, most kezdődik a tánc. Mindig elfelejted, hiába mondom ezredjére is, hogy a növények nem ugrabugrálnak és főleg nem támadnak te orvtámadó.
Hogy micsoda? Én volnék a támadó? Ugyan kérlek, te az én rétem termése vagy. Ez fájt… Szerencsémre kisebb és mozgékonyabb vagyok nálad. Na bye – így fognak beszélni nemsokára itt körülöttünk -, végre saláta lettél. Nem tudom mi az, de már unom a rengeteg füvet, legyél bármi más növény!
Nyakam köré tekerem a szalvétát és eszem a fotoszintézis termékét. Félre bánat, félre bú, bolond aki szomorú! És amit az előbb meséltem neked, kiverem a fejemből. Nem vagyok ám szadista, csak úgy békésen ütök, mert most szép az élet. Ott mennek a nagy ők, bivalynak álcázva, és már rád sem hederítenek. Azt hiszem senkinek, nekem sem jutott el a tudatomig ez a fura, idefútt jövőszellőztetés.