gyűrött szürke rongy a Tó
izmos észak-nyugati szél vágtat át
a magáról tűnődő tájon

kialszik a fény az ablakokban
mögöttük meghitt tárgyak
várakoznak régi fotókon elmúlással
dacoló mosolyok a huzat az asztalon
hagyott nyitott könyvbe lapoz

elgémberedett szárnyú pillangók
szállingóznak az alvók álmából
érhálózatukban a szerelem
mint eltévedt fecske keresi
a hűség útvonalát

látom amint leveted és a székre
hajtogatod munkában meggyötört
céljaidat felfeded szikrázó húsod
tündököl tőled a szoba

vágyamtól fütött ágyba bújsz
úgy ölelsz mintha attól tartanál
érted érkezett a rémült redőnyöket
döngető szél

lábam karom közé fonlak szeress
súgom ne törődj a nyár hanyatlásával
az ismeretlen holnap szorongásával
véred sós szálaival ne kötődj a múlthoz
mint hullámtörő gáthoz a megfáradt csónak

a ma kisiklik ujjaid közül mint a víz
füledben üllő és kalapács csenddé
kovácsolja szavaimat ébren vigyázlak
amíg a fáradtság vámpírjai elengednek
ernyedt testedben gyönyörködöm