A kutya sem kérdezi már,
hogy “Hol vannak a katonák?”
Betelt bombatölcsérek,
sírokban fonnyadó kéreg.
Nyálkásodó tenyerek,
odafagyott késnyelek…
Sorban álló lövészárkok,
Szélvirág-mezőre vártok.
Egy dülöngélő fakereszt,
a hómezőbe színt ereszt,
szétesett, és zölddé vált,
még mindig nyöszörgik a fák,
hogy “Hol vannak a katonák…”
4 hozzászólás
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Azért Te megkérdezted, ha sokan megkérdetnék, egy idő után már nem kellene megkérdezni, mert nem fordulhatna elő megint, hogy eltűnnek. Nagyon mély ez a vers, szinte bele lehet fulladni, de így jó, így érthető a lényege.
Nagyon köszönöm a méltatást! 🙂
Hol vannak?
Mindenhol, Barátom, pontosabban: mindenkiben.
Csak nem mindannyian akarunk tudni róluk…
Ahogy mondod, Barátom!