Fölhúzott térdekkel ül a föld, két
kövér vakondtúrás a térdkalácsa.
Látom a mellettem alvó szemében
a hajszolt éjszakát. Mint orkán
elől szárazdokkba vontatott vitorlás
sötét ablaka. Fekete köteleket
rángat az ég, kobaltkék felhőket
toboroz a vihar, de minden hiába,
megjön a tavasz. Trombitál. Vagy
talán az első hajó kürtjét hallani.
Mókusok ugrálnak a fasor fáin.
Nincs alattuk védőháló.

Téged álmodik a Tó, Kedves,
a dráma harmadik felvonásának
Tava, az elragadtatás, a gyönyör,
a sürgető tettek Tava. Teremteni
kell! Vízből-sárból húst, szalmából-
szikrából fáklyát! Zöldrobbanás,
fényátömlesztés kell, hogy anyaggá
legyünk a virradatban. Kiáltani kell!
Magunkon kívül senkit sem veszítünk
el ebben a szent a pillanatban!

Kérni kell: Kegyelemmel teljes
a neved, ülj asztalunkhoz, hallgasd
énekünket a mindennapi szeretésről.
Törd meg a csendet, a kenyeret, jusson
mindenkinek! Szökevény emlékezet
vagyunk. Névtelenek. Engedd, hogy
tovább álmodhassunk a szenvedély
isteni tartományában, vérnyomásunkban
halál közeli kiugrásokkal. Mentsd meg
a közösségi oldalakon tetszésjelek
karámjába terelt lelkünket. Ma Szép-
tevőmmel igazoltan távol maradok.

*
megjelent A szerelem dagerrotípiája című kötetben, 2015-ben
a könyv az info@alkoto-haz.hu oldalon megrendelhető