rózsaillatú estén új hasadékok
nyílnak a kövekben ahonnan
kiszabadul a kezdet történetünk
végéről kiolvassuk a bánatot
ünnepi öltözetben meztelenül
futunk a Tóhoz fekete márvány-
lapjára könyökölünk és egy
eljövendő világra emlékezünk
a parton szerteágazó villámok
horgonyoznak tajtékok tripódiája
gőzölög és az úszószigeten szárba
szökken a mocsári nőszirom
hiába űzi szétkiáltott neved betűit
a szél egy ismeretlen álomban újra
megfoganunk egymásnak mert a halál
ellentéte nem az élet hanem a szerelem
“a halál
ellentéte nem az élet hanem a szerelem”
Szívig hatol, ahogyan levezetted, drága Mari.
Köszönöm, KÖltőtárs itt járdatadt és váró szavaidat.
A halál az élet része, nem lezárása, nem ellentéte. Talán szeretteink testi valója, már nem való, mégis élnek, s Te is erről írsz, hozod a történeteket…