jelenések

anyád a hallgatás. apád árnyék.
nővéred a szó. fivéred a fény.
te a magány.

pilláikat lezárják a liliomok,
nem lázadnak az évszakok
ítélete ellen. fejüket veszi
a guillotine-nyár. lelkük átjut
az égbolt titkos fellegajtaján.

a derengés – fókuszát vesztett
messzelátó – hamis képeket vetít
retinádra, úgy vonszolja maga után
a fényt, ahogy pórázon öreg kutyát
álmos gazdája.

*

ifjúságod lőfegyverropogását hallod,
torkolattüze előhívja a félelem kellékeit:
kristálytiszta értelmed, sasként köröző
képzeleted. itt az idő, hogy leszállj
a történetek puskaporos pincéjébe,
kitereld onnan őket, meséljék el
magukat. a régmúlt regél, szolgálatába
állítod elmédet. az alkotás magányában
maradsz, csak így mutatja meg magát
az igazság. ha beborít az írás, tudatodban
sebeit mossa múltad. üvegcserepeken lépdelsz,
mintha búzamező tarlóján. kalászát riadtan
elhagyó búzaszem a gondolat: szenvedély
hiányában éhen hal a vágy.

*

árva búzavirág érinti arcod, elektromossággal
töltődik szirma. bőrödre tapad bókja. mellé-
beszélsz: nagyon hamar tél lesz újra, hóba
göngyöli a szél a holtsápadt időt. megdermed
ez a mozdulat is, amivel most arcodat simítja
ez az árva kék virág. az érzésre csak a lélek
képes rávilágítani.

*

Szavak aranymetszése borít fátylat az elmúlt
fájdalmak csonkjaira. sosem hasznos dolgok
között látod apádat, a róla szóló történetekben
nincsen neve. ha kész vagy a verssel, lekapcsolod
a lámpát, mellkasodban reked a levegő, mert
a sötétben mint foszforeszkáló jelenés apád
és anyád boldog árnya táncol.

*

nyugtalan garasok átkát csörgeti zsebed.
a hétfő szorgalmasan fénymásolja
genetikai programod. csuklódon jézus
életének gyöngyökből fűzött karkötőjét
viseled. védelemjelek: csillag, hal, kereszt,
könny, végül egy szív. tudod, a forró nyár
után mindig kemény tél jön. megint mellé-
beszélsz! állj ki magadért! kérdezd hangosan:
meddig fogad tárt karokkal a reggel? hűvös
fuvallata meddig szárítja emlékektől nedves
szemgödröm? meddig kísérletezhetek még
az önismerettel? és megjön a felelet: a feledés
elegáns egyenruhát viselő portás, fapofával
mondja: ön nem szerepel a meghívottak listáján,
nem engedhetem be valaki más történetébe.

Kategóriák: Vers.

6 hozzászólás

  1. Bátai Tibor szerint:

    “csak így mutatja meg magát
    az igazság. ha beborít az írás”
    — amely (ne legyenek kétségeid) nem beszél mellé…

    1. Pethes Mária szerint:

      Köszönöm, Tibor a megerősítést 🙂

      1. Vajdics Anikó szerint:

        “üvegcserepeken lépdelsz,
        mintha búzamező tarlóján” – Jaj!

        1. Pethes Mária szerint:

          Ez a kép még nagymamám egyik szörnyű élményének elmeséléséből maradt rám. kislány korában meztéláb kergette meg a tarlón egy vad kutya… köszönöm figyelmedet, Anikó.

  2. Gősi Vali szerint:

    árva búzavirág érinti arcod, elektromossággal
    töltődik szirma. bőrödre tapad bókja. mellé-
    beszélsz: nagyon hamar tél lesz újra, hóba
    göngyöli a szél a holtsápadt időt. megdermed
    ez a mozdulat is, amivel most arcodat simítja
    ez az árva kék virág. az érzésre csak a lélek
    képes rávilágítani. – ez így, önmagában is csoda, de nagyszerű az összhang különleges, mély-értelmű jelenéseid között, drága Marim.

    1. Pethes Mária szerint:

      Bevallom, Valikám, úgy érzem, ezek a jelenések mit sem változtak egy év óta… most meglehetősen rossz passzban vagyok, számos betegséggel, bajjal küzdök, felesleges volna megírni azt, amit már elírtam magam elől 🙂 Ölellek

Vélemény, hozzászólás?