nem szabad felzavarni a szendergő szenvedélyt
utána képtelenség kordában tartani csak zúg
mint féktelen folyó átszakítja a betonba öntött
szabályokat ölelkezésben leszakadt fél karokat
lábakat hangmaradványokat sodor magával
a nappal még valahogy eltelik tesz-vesz az ember
mintha fontos volna bármit is de éjjel a vágy
hírnöke hívatlanul ráront megáll az egyensúlyát
vesztett fekhely mellett belebámul az alvó arcába
telesóhajtozza a lakást ó bárcsak a plafon helyett
egy férfimellkas-mennyezete nehezedne testére
zeng a hús titkát valaki fejtse már meg a szőrtüszők
domborzati térképén minden út az erogén zónákhoz
vezet hogy az összes bútor lába beleremeg
6 hozzászólás
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Beleremeg.
Hiszek neked, Tiborom 🙂
Bele!!!
Legyen úgy, drága Ibikém 🙂
Eszméletlen ez a vers, sőt mondhatnám 🙂 “képtelenség”, hogy lehet ennyire jót, ennyire helyén valót írni? Ömp 🙂
csak a saját sorsomból merítek, Vacskám 😀 ömp4444444444madarad