Kilépett, mint a mámor
a régi önmagából,
az összes csontja fáradt,
bicsaklanak a lábak,
fürdetném szeretetből,
kicsúszik a kezemből,
s nézem, mint bűnt a jámbor,
mi lett az én anyámból,
göcsörtös akáctuskó,
övé az összes bús szó,
vágyom, hogy megöleljem,
s nem éri el a lelkem,
horpadt magánya nyomja,
s engem görbít a gondja,
én félek, ő meg rémül,
vérem forrása végül,
míg egyszer égig felnő,
s beszippantja egy felhő.