Idegenkedtem anno a zsinórdíszes
viselettől, mert a porondmestereket
idézte, vállukon az idétlen partvis-
fejekkel, meg a forgóajtót pörgető
hotelportások gazsuláját. Korábban
kellett volna megismernem a lelkészi
palástot (katolikusnak keresztelve
gyerekként csak ornátusokat bámultam
a miséken), amely már éppen fordított
volna ízlésemen, de ekkor kezdtek fel-
tűnni csapatostól az ország házában
porondmesterkedő méltatlanok. Ambi-
valenciám megszűntét végül azoknak
köszönhettem, akik egyre hangosabban
vonták kétségbe európaiságát.
Protestálva kizsinóroztattam a leg-
jobb angol szövetből készült, álló nyakú
alkalmi öltönyöm (már ennek is van vagy
évtizede) — kevés alkalom adódik
viselhetni, ám olyankor mindig egy
európai nyugalmával állom
a méltatlankodó tekinteteket.
7 hozzászólás
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
“porondmesterkedő méltatlanok” 🙂
Nekem először tetszett… Mostanra leszoktam róla.
Drága Mari, Kő, köszönöm, hogy olvastátok és jeleztetek!
Nagyon jól érthető, tiszta vers.
Üdv. Barátom! 🙂
Örülök, hogy így érzed és gondolod; köszönöm bejegyzésedet, Barátom!
Először a kokárdámat vették el, aztán a zászlómat, végül magyarságomat.
Valahogy így, Barátom…
A kokárda meg a zászló elvehető, Barárom.