Visszaalvó

álom és ébrenlét között
a titkos tartományban
mikor a kút még
kéménynek öltözik
de már szirmot bontott
egy madárdal
mikor a derengés mögött
megtörténnek a mesék
ezredszer is elhiszed hogy
a királylány miattad nem ébred
és megpróbálsz hozzá-aludni
magzatpózba húzva föl a térded

Délutáni móló

elolvadtak a gőzhajók
csupán S.O.S. füstjelek látszanak
az ismeretlen horgász
áttetsző felhők szákjába
tette a Napot
most messze tudnék szállni
az albatrosz álmánál is távolabb
egy ismeretlen sziget fölé
reményt adni a hajótöröttnek
aki én vagyok

Autó

négy galaktikán guruló
idegen szerkezet visz
mely mégis bennem ével

harc és béke összemosódik

előttem és utánam
fényévek játszanak
kiszámolósdit

Harctéri kávé

sokszor elképzelem hogy
a szerdának kalapja van
és éjfélkor megemeli
így köszöntve a csütörtököt
talán azért gondolom ezt
mert ebben a történetben
én is kalapot viselek
de egy másikban
hordhatnék sisakot is
vagy együtt a kettőt
mert fegyver a toll
vagy ceruza ügyes harci
eszközök és jókat lehet
csatázni velük egy
kávéházi asztalon

persze Álvaro te nem
értheted ezt hiszen
még a porszemre is
vitorlákat szerelsz
és a horizont mögül
periszkóppal nézed
Lisszabont ahonnan én
soha ki nem mozdulok
mégis állandóan úton
vagyok és útközben is
készülődök visszatérni úgy
hogy az ugyanoda
már nem azonos önmagával

most megiszom az utolsó
harctéri kávémat
és kezdhetjük is

jókora darabokat tépünk
ebből a szalvétából
nevezzük békekötésnek
kisebb szájhoz talán
még megfelel majd
de Ricardo utazásához
integetni már nem elegendő

Tavaszváró

leheletemen
halott cinegék kérge
aki voltam
értem függeszkedik
a hóesésre

tó jegén rianás
szakadt az ünnep
szűzfehér ruhája
dörög a jég

fogódzom fénybe
és szilánkba

Ma

mikor a Nap
piros szappan
kicsusszan
a délután kezéből
s föloldja az este
medret vésünk álmainkba
s ha reggel megtöltöttük ébredéssel
a folyót elnevezzük mának
és evezni kezdünk