Ügyetlenül rejtőzködsz.
Mintha valaki rád parancsolt volna,
hogy olvadj egybe a tájjal.
Mi elől menekülsz?
Félrerajzolt magányodat nem takarja
több, mint Ádám szégyenét a falevél.
Álnév. Álélet. Állélek. Álhalál.
Valaki helyetted beszél. Hány réteget
kell lebontanod magadról, mire rátalálsz?
Ne gyere közénk, zúgják reggelente a fák,
míg gyökeret nem eresztesz,
nem ismerünk. Lélegezz!
Ki hitette el veled, hogy nem élsz?
2015. január 29.
-
Jörg Düsterwald, testfestő művész munkája. Fotó: Tschiponnique Skupin
Nagyon érzékletesen mondtad el, kedves Anikó.
Köszönöm.
Kedves Anikó!
Remek, bár fölvetődik a gondolat, hogy vajon nem “egybeolvadni a tájjal” e a helyes út: a remetelét. Nem az a letisztulás? Talán éppen “a fák közötti” élet az álságos.
És a férfiúi nem védelmében: Éva is visel(t) fügefa levelet.
Kedves László!
Volt egy olyan változatom, amelyben Éva is benne volt. Ritmikai okokból hagytam ki.
A tájjal való egybeolvadást naponta gyakorlom. Jól sejted: van köze a letisztuláshoz. Köszönöm soraidat. Anikó