E tájra még a rómaiak hozták,
kék-lila fürtű, illatozó bokrát,
sok búra, bajra, nyugtatásra jó volt,
ma pénzre váltja aranyát a hóbort,
és összes éhes érzékszervünk táncol,
a parfümökbe vegyült olajától,
ám néha-néha mégis visszalép még
és úgy virul, mint ártalmatlan szépség,
bár harsogása szétszalad a tájban,
a színes titok ott él a virágban,
átlebbenti az otthont adó földet,
s a szomszédot, a barnát, sárgát, zöldet,
s a határban színellő foltja lágyan
kapaszkodik a nyújtózkodó szárban,
s ha nehezen is tudja megszívelni,
a csöndje képes mindent bajt lenyelni,
s mert békülőzni nap-nap kedve támad,
nagy csokrot köt a háborgó világnak.