megmutatkozom a fénylő kietlenségnek
mögöttem negyvenhat tömör sziklaoszlop
balról szantálfüst jobbra kút körötte izzó
illatos homok utolsó beavatási rituálé zajlik
áldozati tánc szemben a fal és a kétszárnyú
kapu rajta jel kicsit távolabb isten háta
ez tehát a hely a végső elhatározás helye
személyes bolyongásaim kezdete milyen
rég óta énekel a sivatag pirkadatkor milyen
határozottan akarom üdvözölni az őrzőt és
érinteni a bronzkilincset az elfedett dolgok
labirintusában egyedül leszek és magam
Nahát! Én mögöttem is éppen negyvenhat van:)) Nagyon tetszett Kőm, klassz vers.
Köszönöm!
Negyvenhat elég stabil szerkezetet biztosít.
Még most is azt mondom, amit akkor, amikor először olvastam ezt a versed: Vagánylabirintus… remek belépő a megújult honlapon!
Köszönöm, Marim, hogy itt lehetek! A belépő után hosszú séta következik.
Érzékletesen írtad le “A” helyet, kedves Kő.
Köszönöm, Tibor. Remélem, lesz még érdekesebb is! (idővel)
“rég óta énekel a sivatag pirkadatkor” … a lélek dúdolgatása … elér-elért bennünket.
Körül kell nézni – kint is, bent is. Körül és szembe és vissza is időnként. Nincs mindenre magyarázat, de valamiféle elképzelésnek akkor is lennie kell.
Köszönöm, hogy olvastad!
Még!!!
Ez minden…
Lesz még…
Hatalmas Kő Testvérünk! Új út, új íz, új stílus! Örömmel konstatálom, hogy nemcsak az Alkotóház, de Te is megújultál. Szeretettel karollak: Hontalan
Lehet, hogy nagy fába vágtam a fejszét, de úgy érzem, a végére kell járnom egy-két dolognak.
Köszönöm, hogy olvastál!