“A mezők zöldebbek, ha kimondjuk,
hogy zöldek, mint a valóságban.”*

olvad a hó már
csak idebent havazik
mire felébredek fehér
porréteg borít mindent
vastagon mint a darált
kristálycukor az ágy
mellett kásás kupacok
szomjas vagyok valaki
összehúzta körülöttem
a havat amíg aludtam
a papucsom eltűnt
mezítláb lépek a padlóra
nem hideg az egyik kupacba
belemarkolok nem szabad
hallom azonnal Anyu
hangját a konyhából
ha a torkom bedagad
kikapok ízetlen massza
a félelem ahogy a számhoz
emelem nyúlik és foszlik
mint a vattacukor
nem édes

(*Idézet Fernando Pessoától a Kétségek könyvéből)

Lehoczki Katalin fotója