Próbálja betapasztani a védőpajzson keletkezett repedést.
Aprócska, vékony csík csupán, mint harisnyán felszaladt
szál, de pont elég ahhoz, hogy kiszivárogjon mögüle a
melengető biztonság. Azt hitte, szárnyalás szükséges ahhoz,
hogy zuhanni kezdjen, de az álló helyzet is veszélyállapotként
hirdethető. Talán csak eldőlt, mint az útszéli fák, nem tartják
meg elkorhadt gyökerek, vagy felázott a talajszint – nem érti
maga sem. Erről  nem szólt semmiféle lábjegyzet, margóra
kaparintott megjegyzés az élet törvényszerűségeinek listáján.
Nem lehet kimagyarázni az egyre szorongató hiányérzetet.
Nőttön-nő, tátongó fekete lyuk a belső univerzum közepén.
Ólomléptű semmi közeleg. Aztán csendhalál.

*

Az én szerelmem kínzókamra. Ölelésem satupofa.
Kárhozatra ítélt minden arra méltatlan, aki
világomban járt. Hadd engedjelek szabadon.