Megmagyarázhatatlan késztetés
vitt a partra, egy ősi sejtelem:
emlékezni létem-előtti magamra.
A horizonton hajók olvadtak el.
Szentjánosbogárként, egyszerre
gyúltak ki a város fényei.
Ő a téren ült, mellette a széken részeg
turista pózolt. Nem tetszett neki.
Készülődj, mert mindjárt eső lesz.
Megfordultam, de már nem volt senki ott.
Aztán valóban esni kezdett. Rézsútosan.
Elkésett sirályt emelt a szél, mint kalapot.
“emlékezni létem-előtti magamra”
Nagyon átjön a hangulata, Barátom.
Határozottan hatása alá kerültem! Köszönjük az élményt!
Én is emelem kalapom, Istvándorom, köszönöm, hogy a TÓ ringathatja ezt a versedet is. Ölellek: KedvesMarid