elomlik a hajnali fény az aszfalton
virággá változnak az elgázolt éji pillék
egy szerelmespár újra kitalálja a világot
csókjukat mentőautó eszeveszett szirénája
hasítja ketté az ágakon madarak ülnek akikben
a hűség törölte a vándorlások útvonalát színt kér
a vers az ősztől ajkak vérvörösére vágynak a jelzők
még nincs vége a nyár igaz történetének de már újabb
hazugságba kezd a nap a táj még hódol az űrbeli izzó
kőnek a házak ablakai alatt kíváncsi árnyék időz
illékony suttogás illatát sodorja a szél az élet
iramló folyójába löki az álmodó testeket
aki nem tud úszni sehova nem jut el

reggel ötkor angyaltoll akadt
a torkán életre köhögte magát szavakba
csordogált az idő a gondolat ragaszkodó kutya
lefetyelte a sorokat elképzelt találkák után szabályosra
állította lélegzetét a józan valóság végtagjai váratlan kalandokba
bonyolódtak botladozó beszéde összecserélte főnevek kezdőbetűit
teste mint hőskori hadigépezet vaktában lődözött visszafogott
vágyaira a tükörben tegnapelőtti önmaga várta fölényesen
mosolygott tanúk nélkül alázta porig Istenem
sóhajtotta milyen könnyen válik a tetterős
emberből kiflit majszoló majom

és akkor a remények csodás összeesküvésében
fogalmak irdatlan mélységében fohászok
csapdájában az ember megelégszik
azzal ha az úristen homlokán egy
verítékcsepp lesz belőle