túl hét határon négy égtájon
a négy fő folyó találkozásán
tökéletesre sikerült bújócskázáson
lehangolódott zongorafedél-fekete
altatódalokon a bársonyfekete múlton
koromfekete krízisek mozdulatlanságán
bazalt-fekete ítéletek kinyomtatott szavain
túl az éjfekete szembogarak látóterén
hollófekete károgásokon kányafekete
kirablásokon kátrány-fekete szökőutakon
feketelyuk-fekete fényképeken nevüket
vesztett családtagokon túl a párduc-fekete
üresjáratokon sárfekete siránkozásokon
mindenen túl szívembe égett
kétszer öt betű
nincs
Anyám
hófehér halotti leplére esküszöm
mindhalálig ellenkezés nélkül
viselem arcomon ráncok bélyegét
csak maradj velem hiábavaló szökések
teljesületlenségek szabályszegések
titkos jelek költők sóvárgások csillaga
szerelem
maradj amíg beárul az első kakas
és tévedéseim valaki megbocsátja
hogy félelmetes fény ne ronthasson
ajtóstul a házba és a pirkadat
ne szabadíthassa húsomra
gondok gonosz szellemét
maradj nagyvérkörömben lobogjon
bennem skarlátvörös lángod lobonca
hadd térjek vissza önként és dalolva
önmagamba hogy egyedül fojthassam el
lankadó tüzed és tegyem piruló parazsad
a végső pillanat elé
megrendít dacos–indulatos „nem búcsúzom” búcsúd, drága Mari.
köszönöm meglátásodat, Tibor. azért van a két téma (Anyám + szerelem) között egy sóhajtásnyi szünet, mert egyiktől sem tudok végleg elbúcsúzni…
Nehéz verseket írsz. Úgy látom egy költő gyászmunkája hosszú…Versek és versek, de most kint kopog az eső, mit üzen, mit mesél feléd?
Köszönöm a figyelmed. az eső üzenetének megírása egy következő verset kíván 🙂