1

egy ámenben tartogatlak
megreped a csönd vakolata
az emlékek árnyéka
nagyra nő szobám falán
a város szíve kő
rendületlenül hallgat
szemmel tartanak a házak ablakai
még nincs vége a drámának
együtt játsszuk a válaszokat
téged keres a visszhang
homlokod tűzfala előtt leborul egy pillanat
fájdalom lappang a fákban
fűrészek hangjával álmodnak
könnyben úszik a madarak szeme
haldokló anyád utolsó sóhajával
vallottál érzéseidről
földszagú szavakkal aláaknáztad szívem
de dús termést ígérő verseidből
félelem szökkent szárba
ki vigyáz most az újszülött búza álmára?

2

zajos az ég folyosója
nagy havakat jósolnak
a feléd húzó szárcsák
itt állok a táj szívébe szúrtan
hogy kicsit még elhihesselek
de esténként a hegyek
mögül a sötétség farkasfalkái
zúdulnak a völgybe
a halál gondolatával játszik az éj
egy sebesült hattyú virrasztó párjára
zárja szemét
ki vigyáz a hűség jeleire
amiről felismerhetjük egymást?
a népmesék igazságába hátrálok
az örökké feladja magát
lépteid nyomát nagy havak titkolják
ki emel oltárt a bizalom dicsőségének?

3

térdre kényszerít az idő
imádkozom
legyen erőm kimondani
ne várj rám a befagyott szökőkútnál
a kőgalambok régen elfelejtették nevem
lassan visszaszokom az életre
észreveszem amikor a szédület udvarán
kihajt egy újabb nap
mellemre ül a csönd és békésen dorombol
nem vádolom az ajtórésen befurakodó fényt
és nem riasztom el azzal
hogy rólad mesélek neki
karomban ringatom az eget
míg Isten visszatér a csodatételekből

4

a Tó fölött halálfejes lobogó az ég
nem próbálom megvédeni tévedéseinket
az emlékek kalóztámadásaitól
kiszököm a tegnapok délibábjából
bennem kel fel a reggel
nyugodt vagyok
nem leskelődöm be a holnapok kulcslukán
türelemmel kivárom
míg behavazott szívemben kiolvad
az őszi vetésű remény