Egy év megint elfeledkezett rólam,
pedig csupán a lassú idő kerget,
mint fürge musztáng, kiszaladt alólam,
nem hagyott semmit, csak az öreg nyerget.

Egy újabb mezőt végig bandukoltam,
víg füvet faltam, s mindenféle nyerset,
a kitárult rét megőrizett rólam,
pár lábnyomot, s a zöldek közt egy verset.

A vadvirágok szirma szinte lángolt,
a zöld meséskönyv röppent óriás volt,
egy sárkányraj se foghatott ki rajtam,

a karcsú fűszál-lányhad körbe táncolt,
az ékszerük egy fonott pitypang lánc volt,
s egy bárányfelhőn fölibük hasaltam.