Rossz kedvem messze trappol,
ahogy megóvsz magamtól,
a szél is, mint a bánat,
torpanva les utánad.
Bú-bajnak sincs bocsánat,
megfélemlítve várnak,
míg lelkem kicsatangol,
rongy kórból, vak haragból.
Én meg már azt sem értem,
hogy fél vagy az egészben,
rosszul szeretlek, látod.
Élünk, mint kéz a kézben,
s dadogó szívverésem,
talán majd megbocsátod.
Mitykám, direkt tettél bele ilyen sortávolságokat? nem szonettként akartad? szólj és korrigálom… ölellek: Madárlány
Megkapóan dadogsz, Barátom.
Madárlány! Szonett és korrigáld!
Öslellek röptödben: mityka