Ne félj
ez a hirtelen jött tavasz
hanyatt dől majd
nádkévék feldúlt piramisába
bámész bárányfelhőkkel néz farkasszemet
sóhaja éppen csak meglebbenti
levéltenyerek sorsvonalát a gesztenyésben
A gyalogúton
csoportos házasságkötésre várakozó
menyasszony meggyfák ajkát
maholnap vörösre csókolja a nyár
de addig fátylaikból mindennap
egyre több fehér szálat
hullatnak hajamba
Ne félj
megjövök mindenhonnan
leheletemben vadorgonák illatát szelídítem
s mire ölelésemből föleszmélsz
a jelentéktelennek látszó vadszőlő
kecses kezét bordó festékbe mártja az ősz
Bemenekítjük a teraszról
túlfűtött esték hevét és a szobanövényeket
eggyé terel bennünket a tél
visszahúzódunk a várakozás ünnepébe
s az ég körfolyosóján keringő csillagok
csilingelésére tovább táncolunk egy
mindörökké májusba
ahova nem érkezik egyetlen
barátunk haláláról sem értesítés
*
Megjelent 2010-ben, A táj kristályszerkezete című kötetben
a könyv megrendelhető: info@alkoto-haz.hu
Hibátlan, sőt tökéletes lenne így egy év, drága Mari…
bizony… tegnap is egy 63 éves barátunk temetésén voltam 🙁
majd decemberben, egy borfejtős téli este elolvasom…
Andor! Ritkén látlak a versek birodalmában! Merre felé csatangolsz mostanság?
“Bemenekítjük a teraszról
túlfűtött esték hevét és a szobanövényeket
eggyé terel bennünket a tél” … ez nagyon aranyos ötlet! Gratulálok a vershez, és ahhoz is, hogy Andor barátunk is előveszi majd borfejtős napjaiban 🙂
Köszönöm, Vincze… Andor olykor bekukkant az alkoTÓházba, legnagyobb örömömre 🙂