örök rejtély. az utolsó másodpercben érkezel,
mielőtt rabláncra ver bennünket a szükség.
bizonyosabb vagy, mint a megérintett tárgyakon
hagyott ujjlenyomat. csakhogy mindig
az elveszett leszel, akit folyton keresünk,
mint egy elérhetetlen emléket, amiről éppúgy
tudjuk, hogy létezik, akár az égbolt
fölénk feszülő gyöngyvászna. megszilárdult jóság,
száz alakban. pontos vagy, mint a kígyómarás.
lüktetsz. elsők között az egyetlenegy. magányos
elkötelezett. nem törekszel hatalomra. minden
hatalom tied. mindannyian hozzád akarunk hasonlítani,
s ha jót cselekszünk, azt hisszük, sorsunk beteljesedett.
pedig csak saját halálunkra érlel a jövő.
hiszünk benned, ahogy a mindennapi virradatban.
elviselhetetlenül sajgó gondok, látszatremények
között. mint hermelinfehér papíron átütő vízjel.
megmentő bárka. vitorlája verdes, mint vadgalamb
szárnya. folyton nyíló rózsa. a szállni vágyás.
vagy a súlytalanság. hóba fagyott madárlábfirkákkal
üzensz. szánkban édes Főnév. az éjszaka íze,
amit megkeserít az ébredés. elhagyatottságunkban
azt hisszük, megfeledkeztél rólunk, pedig
létezel valamennyi tévedésünk pillanatában,
ami egész életünkre kihat. ott vagy az anyatej
illatában, mely betölti a szobát, ott vagy a mellre tétel
után a csecsemők angyalmosolyában, amitől
végtelen meghatottságba oldódik a világ.
Van.
Ott.
Is.
Kell lennie… de leginkább bennünk kell(ene).
Micsoda képek! Beleborzongtam, rejtély, melyről minden kiderül, de azért az marad 🙂 Ölellek és mp. 🙂
A rejtély az, hogy mindig időben érkezik… aztán többnyire terhet rak ránk, amit végül mégis áldásnak érzünk/magyarázunk 🙂 de te ne tudnád? 🙂 ömp44444444444madarad