összeadódtak a mínuszok, kétismeretlenes
egyenlet iksze és ipszilonja lettünk, világégés
után összeroppant táj, felismerhetetlenségig
gyalázott párbeszéd, az érrendszer legdúsabb
lombjain reszkető fél elem. kijárási tilalmat
hirdettél ujjaimnak, zsebembe száműzted kezem,
azóta szükségtelen a szingli vagyok feliratú jelvény.
a végső estén leomlott az összetartozás
bábszínháza, maga alá temette a banális
játékszabályokat, a kiválasztódás fontosságát,
a szabadesés újkori kísérletét, amiben te
mázsányi márványtömb, én százkilós
szalmabála voltam. egyszerre értünk földet,
egymástól behozhatatlan távolságra.
mindössze egy pillanatra voltunk a végtelentől,
de azzal a másodperccel minden megváltozott.
tervasztalon létező lakópark lett a szerelem,
rajzolt fákkal, kovácsoltvas kerítéssel. végül két,
néma gondolatjel feküdtünk egy rendhagyó
szórendi mondatban, aminek végéről elveszett
a folytatás reményével kecsegtető három pont.
könyörtelen végrehajtó a hiány. lefoglalta
mindazt, amiért érdemes volt élni. ami tönkrement
az méltatlan a jövő időre, mondtam és tisztában
voltam vele, ha az árvíz visszavonul a boldogság
birodalmáról, sokáig kell szellőztetni a bizalom
talaját, amíg a magaslatokra menekülő hit
lemerészkedik a honvágytól gyötrődő völgybe.
“amíg a magaslatokra menekülő hit
lemerészkedik a honvágytól gyötrődő völgybe”
Muszáj lemerészkednie még — ezért érdemes élni, drága Mari…
Örülök, Tibor, hogy nem csupán egy sima szerelmes versnek látod ezt a versemet, mert én sem annak szántam 😉
“összetartozás bábszínháza” ___ “könyörtelen végrehajtó a hiány” ___ “magaslatokra menekülő hit” ___ még sorolhatnám, hogy mi mindenért érdemes betérni a versedhez!
Köszönöm, kedves Vincze, hogy mindig találsz valamit, amiért érdemesnek érzed betérni verseimhez.
“sokáig kell szellőztetni a bizalom
talaját, amíg a magaslatokra menekülő hit
lemerészkedik a honvágytól gyötrődő völgybe.”
Hiszem, hogy –
“Még jõni kell, még jõni fog
Egy jobb kor”
Drága Riám, legyen igazad… <3