Majd
ha végleg összeomlik alattunk hitvesi ágyunk,
és a bontásra ítélt házból csak a falak maradnak.
Az ablakokon befúvó szél a törmelékben matat,
kibontva az újságpapírokba csomagolt nippeket,
a nagymama sárga ronggyá fakult csipketerítőit.
Apád bólogató kutyája kicsavart nyakkal hever,
mit gúnyból hagytál itt, hogy torzómként láthassam.
Akkor én, az udvarra hordott keserű emlékek
között kutatva hallgatom, a letépett szélű tapéták
száraz nyelvükkel hogyan lefetyelnek egy másik
időt, s mint valami elaggott guberáló rájövök,
hogy talán semmit se érdemes magammal vinnem,
már csak az elmaradt ölelkezéseinkről sohasem
készített képeket keresem egyre eszelősebben
törött fiókok, tátongó szekrények ásító mélyén,
a puha port tapogatva, mely valamikor én voltam.