gyász-szalagos ég
alatt sóhajjá sorvad
minden fájó gondolat
váratlan pillanat szökteti
a legígéretesebb álmot
vesztett csata füstje száll
amikor utoljára látnak
szobád rabjai a tárgyak
felszabadítják magukat
rosszul záródó ajtódból
elszabaduló huzat levési
vállamon nyugvó kezed
árnyékok rögtönzött
szónoklatát hallgatja a fény
szavak szilánkjain szél zörög
verseidet védőkarként tartom
a táj fölé ne tudják a kemény fagyok
megrepeszteni a horizontot
Megindító emlékezés és menentó, drága Mari.
http://gallery.site.hu/d/3228258-1/gyertya_www_kepfeltoltes_hu_.gif
Köszönöm, Tibor… kedves vagy.
Messzire szálltál, Madárlány – túl a horizonton is.
Drága Mitykám, azt hiszem, túlságosan mélyre szálltam… de majd felrepülök valamelyik szép versed ágára, megpihenni… csak idő kell hozzá. Ölellek: Madárlány