szisszenő szellő a csendben
rebbenő szirmokat szór szét
köréd teríti őszöm
maradék ajándékait
lassan lebben az este
hol van már az a mámoros éj
szívek mélyén eltemetve
miről álmodni érdemes
napokra rakott napok
végtelen sora szelídül
néhány percbe virágcsokrok
koccanó poharak közé
a lányok oly nagyok már
néha mintha magad látnád
a tömött reggeli buszon
de hagyod őket játszani
mosolyok szavak csokrai
sosem volt emlékeinkből
lélektől lélekig neked
mert szép ez a mai este
A Ti csendetek tele van szeretettel, Andor. Oly jó benne elmerülni!
néha-néha örvénylik, (főleg az “ÉN” okán)
Szíves hallgattam csöndedet, kedves Andor.
🙂
Az áradó nyugalom verse ___
majd egyszer írok a vulkánkitörésekről is 🙂