Hetvenöt éves lettem én.
Reméltem, és most íme tény:
Éltem immár nem lett torzó.
Kiürítem hát e korsó
Öröm
Söröm.

Helyén való az áldomás,
Bízom, hogy célt ér a fohász,
Méltányolván az érdemet,
Tevékenyen telt éveket
Ad még
Az ég.

Tallózva az emlékeket
Virágot, csalánt is szedek.
Megvonhatom a mérleget,
Hogy éltem meg az életet:
E kort,
S e kort.

A sors hozott derűt, borút.
Mikor születtem háborút,
Rántott leves volt tej helyett
És otthonom a pince lett.
Öt hét,
Sötét

Bomba hullt, golyó repült,
A ház felettünk összedűlt,
Fejemhez puskát bökdösött
Egy tökrészeg orosz kölyök.
Éltünk,
Féltünk.

Beteges, csenevész gyerek,
Falni kezdtem a könyveket,
Ami jött, rosszat, s remeket
Tudományt, regényt, verseket
Megtűrt
Lektűrt

Egy bölcs tanárom felkarolt.
Ő Bodolay Géza volt.
Mércémet Ő nevelte ki.
Hogy nem kallódtam el, neki
Jár a
Hála

Mérnök, avagy filosz legyek?
Néha bántam döntésemet.
Szerezve három diplomát
Jól műveltem a kémiát,
Tudtam,
s untam.

És rám talált a szerelem,
Született két szép gyermekem,
Majd három csodás unokám.
Vénségem így nem unom, lám
Hunyok.
Bujok,

Lótok-futok. Bár fáradok.
Boldog vagyok. Ha játszhatok,
Elfeledem mi ért, mi fáj,
Mint egykoron Vitéz Mihály,
Csapot,
Papot.

Ha jönnek nyúlós hétköznapok
Bekapcsolom a laptopot,
S a kopott billentyűzeten
Jövőnek szánt üzenetem
Döröm-
bölöm