a reggel hullafoltjait sminkeli
szűk pupillájára kontaktlencsét húz
nem mintha látna
csak megszokásból
ahogy a három kanál kávét is
automatikusan teszi
angol porceláncsészéjébe
olyan törékeny mint az élet
ő már eltörött
száznégy napja mozgó törmelékkupac
még nem a hulladékosok szállítják
saját ballábain araszol
botladozó lépteiben érzi a súlyt
húzza mind lejjebb
pedig már elég mélyen van
lélekszint alatt
csak hálni jár belé
emlékezni
június másodika van
egy születésnap
egy szomorú mementó
valakiről akit minden nap ünnepelne
végigjátssza a napot
robotpilóta üzemmódban
este gyertyát gyújt
és fohászkodik
hogy mehessen végre
ebből a siralomvölgyből
a fénybe