Ketted

Van-e szabálya a rizsfőzésnek? – kérdezték a tanítványok.
A kellő pillanat felismerésében keressétek – válaszolt a mester.

Most egy tanítvány sem főzi kétszer ugyanúgy az ételét.
Milyen furcsa. A keresés oldja bennük a halálfélelmet.

Harmad

visszalépni az időben ahhoz a hideg falú
széljárta házhoz a vakult ablakok sötétje
mögé állni a görbült gerendák alatt

visszaképzelni valamennyi bútort ágyat asztalt
széket neszt fényt és illatokat nézni lámpafénynél
varró madárhangú nagyanyám

megszédülni attól az éles fájdalomtól
ahogy tarkótáji nyilallással rám tör a felismerés
itt már nem csak élni meghalni sincs miért

Negyed

Hajnali pára, cseppekbe gyűlik a gyantaillatú
ágak hegyén. Még nem tél egészen, de a part
mentén hajlongó nádszálak tövén már
megfagy a víz. Lebegő ezüst tallérok.

Lassú vonat érkezik, kerekei a kanyarban
feljajdulnak, talán a nyarat siratják, talán a hótól
félnek. Nem tudhatom. Fásult állomásfőnökként
nézem a vagonok hosszú sorát.

A szerelvény utolsót döccen, megáll. Keserű akácfüst
lopakodik a puhára ázott, vörös levelek között.
Sirály vitorlázik a part felé. Elhagyott
fecskefészekbe gömbölyödve alszik a csend.

Horpadt kolompként szól a harang, fojtogatja
a sűrű, novemberi köd. Rekedten zihál még párat,
azután elhallgat. Megdermed a szél, megdermednek a fények.
Fülsértő káromkodásnak tűnik a távoli nevetés.