nem kíváncsiság nem hiúság
örökös kétely örök kapaszkodás
ó szegény az összes iszonyával
vereségtől csalástól makulától
visszajelzésért esedezve apró
fejbiccentésért homlokcsókért
halvány utalásért hogy rendben
de talán mégis inkább a hiúság
és akkor eltávoznak a tükrök
levetik magukról az embert
s az ember magasból leveti
magát elgurul mint a higany
annyira ijedt és határozatlan
a téglát is fényesre csiszolná
csak valaki mondja meg végre
hogy legyen vagy hogy volt
ó szegény a bizonytalansággal
szilánkok csikorgásával talpa
alatt ezüstrétegekkel ahogy lép
azok az üvegdarabok nem ő és
nem akiknek mutatkozott nem
is aminek látszott egyfajta padló
instabil az egyensúlyozáshoz
akár a hiúság akár a függés
instabil, de még mennyire…
Hagyni is kell a fenébe. Köszönöm, Tibor!
“és akkor a tükrök levetik magukról az embert”…
Egy darabig nehéz, de ez is egyfajta szabadságfok.
Zseniális ez a versed is Kő! Gratulálok! 🙂
Köszönöm!
Hatalmas Szabadság KŐ, Donna Mintának diktálom ezeket a szavakat telefonban. Szeretném, ha tudnád, mindig értesülök tőle az új verseidről, és mindig nagy örömmel hallgatom, amint izgatottan felolvassa nekem. Ölellek, a Szabadság Hontalan Vándora!
Köszönöm! Gyógyulj, gyógyulj, gyógyulj tiszta erőből!
Kő(d)